Sajnos nap, mint nap futunk bele kutyasétáltatás közben abba a szituációba, hogy anyuka, apuka, nagymama meglátja a kutyánkat és a gyereket azonnal kézen fogja és átvonszolja az út túloldalára, mondván, hogy az egy ijesztő nagy kutya, aki biztos az első mozdulatunkra nekünk ugrik és támad.
Mi kutyások tudjuk, hogy ez nem így van, de sajnos a legtöbb esetben ezen nem tudunk változtatni.
Ezt a félelmet nagyon sok minden okozhatja, nem is biztos, hogy meg tudjuk magyarázni. Lehet egy gyerekkori trauma, egy hangosabb ugatás, amitől megijedtünk, lehet, hogy a felnőttek ültették belénk a félelmet azzal, hogy minden kutya pillantásától fejvesztve menekültek az út túloldalára. Előfordulhat az is, hogy egy kutya játékból ránk ugrott, ami ijesztőnek hatott, lehet, egy rossz pillanatban megnézett film vagy egy ijesztő történet. Bármi is váltotta ki, ez a fajta félelem lehet beteges is, ahol már a kutya látványa is elrettent bennünket. Ez még akkor is előfordulhat ha a egy kis termetű, ránézésre is jámbor ebről van szó.
Persze mint a legtöbb félelemből, itt is a legegyszerűbb úgy kigyógyulni, ha szembe nézünk vele. Erre a legtöbbünknek nem sok esély adatik meg, ám ha valamilyen oknál fogva mégis csak úgy hozza az élet, hogy módunkban áll egy félős gyereket vagy akár felnőttet jobban megismertetni a kutyákkal és bebizonyítani azt, hogy valójában ők nem vérszomjas fenevadak, azt türelemmel és kellő odafigyeléssel tegyük.
Ehhez sajnos nem elegendő, ha annyival elintézzük, hogy „Ne félj, nem harap, simogasd meg nyugodtan”. Biztosra vehetjük, hogy ez se gyerek se felnőtt esetében nem fog működni.
A legjobb, ha kezdetben egy jól nevelt, képzett és szociális kutyussal ismertetjük meg félős emberünket. Ha módunkban áll kérjük meg egy másik gyermeket, aki nem fél, hogy ültesse vagy fektesse le az ebet, majd simogassa meg, és kézből adjon neki jutalomfalatot.
Ha a kutya nyugodtan ül vagy fekszik, hívjuk oda magunkhoz a félős társunkat, és kérjük meg, hogy simogassa meg a fejét. Ez idő alatt figyeljünk arra, hogy a kutyánk nyugodt állapotban üljön vagy feküdjön mellettünk. A legkisebb hirtelen mozdulat is ijesztően hathat, és minél bizonytalanabbá válik a félős gyerkőc, annál nehezebb lesz újra kezdeni a gyakorlatot. Nem árt, ha közben folyamatosan mondogatjuk a kutyánknak, hogy marad, vagy fekszik.
Ha a simogatáson túl vagyunk, adjunk egy falatkát a kedvencünknek. Ha a félős gyerkőc látja, hogy hogy reagál a kutyus, ő is meg fogja próbálni. A gyerekek alapvetően kíváncsiak, így egy idő után, ha lát másik gyereket, ahogy dolgozik vagy mókázik egy kutyával, a kíváncsisága felül fog kerekedni és ő ki akarja venni részét a játékból.
A gyakorlatokat persze felnőttek esetében is hasonlóképpen tudjuk elvégezni, elképzelhető, hogy ott több időre és türelemre lesz szükségünk, hisz az ő esetükben egy sok éve húzódó félelmet kell áthidalni, leküzdeni.
Ha a simogatáson és a falatkán már túl vagyunk, tovább léphetünk és sétáltathatjuk együtt pórázon, majd elkezdhetünk együtt dolgozni. Ha a félős társunk jól kijön a kutyával és az ő felszólítására is engedelmeskedik, egyre nagyobb önbizalommal lép majd a kutya elé, és később már kevésbé szociális, képzésre szoruló eb esetében is magabiztosan fog fellépni, valamint biztosra vehetjük, hogy a későbbiekben nem fog az ellenkező irányba futni egy kutya látványától.
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor iratkozz fel heti hírlevelünkre, vagy kövess minket a Kutyaélet – Angyalok négy lábon oldalán, vagy a facebookon.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: