Ki a főnök?

Hetek, hónapok gondos tervezgetés, készülődés és álmodozás után megérkezett végre a várt várt kis kölyökkutyusunk, akit féltő gonddal próbálunk nevelni, kényeztetni, játszani, ám valami még sem stimmel. A kutyus rombol, ha nem vagyunk otthon, nem fogad szót, nem tudjuk megtanítani a legegyszerűbb trükkre sem. Ez sajnos nagyon gyakori hiba, még gyakorlott gazdiknál is. Itt csupán arról van szó, hogy a kölyök bizony átvette a főnök szerepét a családban, a családi hierarchiában a legmagasabb fokára sorolta magát és saját magát tekinti falkavezérnek.

A kutyus kiegyensúlyozott, nyugodt és boldog életéhez viszont szükség van arra, hogy ezt a pozíciót átvegyünk tőle, és minél hamarabb megszabadítsuk tőle, mert a szeparációs szorongás kialakulása után bizony sokkal nehezebb dolgunk lesz. A legjobb, ha már az érkezést megelőzően felkészülünk arra, hogy az első pillanattól kezdve elkezdjük kialakítani a falkavezéri státuszunkat, ehhez persze nekünk, gazdiknak is sokat kell tanulni.

Gyorsan megtanulják mit szabad és mit nem szabad, kezdetben folyamatos felügyeletet igényelnek, míg rájönnek, mi hogyan működik. 

A kutya természeténél fogva meg akar majd felelni nekünk, ezért ha jól neveljük, és jól használjuk, a dicséretet valamint a szidást hamar elérjük a kívánt eredményt.

Ez nyilván sokszor nem egyszerű feladat, hiszen egy kölyökkutya nagyon aranyos és nehezen mondunk neki nemet, vagy adott esetben szidjuk meg. De egy kutya akkor lesz igazán boldog és kiegyensúlyozott, ha következetesen van nevelve. Amit ma nem szabad, azt holnap sem és holnapután sem. Amit első körben meg kell tanulnunk, hogy mi vagyunk a falkavezérek, és nem ő. Nem szabad engedélyt kérnünk a kutyától, ne búcsúzzunk sok simivel amikor dolgozni megyünk, és ugorjunk a nyakába, amikor hazaérkezünk. Ezzel azt sugallnánk neki, hogy bocsánatot kérünk tőle, amiért sokáig távolt voltunk.

Először mindig a családot köszöntsük, majd egy 5-10 perc után hívjuk oda magunkhoz és kapja meg a neki járó simit és puszikat. Ezzel erősítem, a falkavezéri pozíciómat valamint megerősítem a család többi tagjáét is.

A játéknál hasonlóan kell gondolkodnunk. Vagyis akkor játszunk vele, ha én úgy döntök. Ha a kutyuson múlik, játszana egész nap, de a falkavezér az, aki eldönteni ennek mikor van itt az ideje. A játék vége is akkor van, amikor a vezér azt mondja, hogy elég volt.

A legegyszerűbben az etetés során lehet érzékeltetni a kedvencünkkel, hogy ki is a vezér. Először mi együnk majd utána ő. Ez a farkasoknál is így működik. Először a vezér eszik majd a többi tag. Ha mi megettük az ételünket, a már korábban oda készített ételt odaadhatjuk a kutyánknak, de egy kis falat ételt (ropi, virsli, sajt) látványosan együnk meg előtte, mintha a táljából vennénk ki egy falatot. Rágjuk meg a kutya előtt majd ezt követően megkaphatja az úgymond maradékot. Ezzel tudatosíthatjuk benne talán a legjobban, hogy a hierarchiában melyikünk hol helyezkedik el.

A séta nagyon fontos egy kutya életében. A szocializáció fontos része, valamint a kutyáknak nagy a mozgásigényük, ami a sétával lehet a legjobban kielégíteni.

Már az első sétánál fontos, hogy itt is rögzítsük a falkavezéri szerepünket. Az ajtón mindig a gazdi lép ki először, majd ezt követően a kutya. A farkas falkában is mindig a vezér halad elől, mutatván az utat, így a kutya érteni fogja, hogy mi az ő szerepe.

Sétálni mindig laza pórázon sétáljunk. Ha elkezdi húzni a pórázt, azonnal álljunk meg, és csak akkor induljunk tovább, ha a póráz újra laza. Ez kezdetben igen időigényes lesz, mert minden mozdulatnál és lépésnél a kutya azonnal feszíteni fogja a pórázt, de ha következetesen betartjuk pár alkalom után jelentős lesz a változás. Rá fog jönni mit várunk tőle, és anélkül, hogy megszidnánk vagy parancsot adnánk, rávezetjük őt a megoldásra. Ettől ő is jobban fogja érezni magát, mert dicséretet kap, és a séta sem abból fog állni, hogy pár lépésenként megállunk.

Eljön az idő előbb, utóbb amikor egyedül hagyjuk otthon a kutyust. Ez sajnos elég sok esetben síráshoz, hisztihez, akár romboláshoz is vezet. A legcélszerűbb tudatosítani a kutyusban, hogy akármennyi időre is megyek el, mindig visszatérek. Ezt a legkönnyebben úgy tehetjük meg, ha rászánunk egy napot és rávezetjük őt. Ennek a legegyszerűbb módja, ha egyedül hagyjuk otthon a kutyust egy 10 percre. Ha már nem hallom, hogy a kutyus nyüszít, kapar, akkor visszamehetünk a lakásba. Természetesen, ahogy fentebb írtam, nem ugorjunk a nyakába és ne dicsérjük meg, hogy milyen okos volt. Egy 5 perc elteltével köszöntjük és jöhet a várva várt simi. A következő alkalommal már egy picit hosszabb időre, fél órára-1 órára hagyjuk magára. Hazaérkezéskor ugyanezt a módszert alkalmazzuk. Ezt követően próbáljuk meg egy 4-5 órára magára hagyni, így ha elmegyünk dolgozni is tudni fogja, hogy előbb utóbb visszatérünk.

Természetesen akárhányszor lépek ki a lakásból sose köszönjük el, ölelgessük meg, vagy ígérjük neki, hogy hamarosan hazaérek. Nem kérünk engedélyt, nem kérünk bocsánatot. Ebbe a hibába sok gazdi könnyen beleesik, hisz ki tud ellenállni a szomorú szemű kedvencünknek, amikor indulunk otthonról, de higgyük el, hogy a leírt módszerek alkalmazása hosszú távon jót fog tenni a kutyusnak, még ha az elején kegyetlennek is tűnik. Ha azt szeretnénk, hogy a kutyus valóban nyugodt és kiegyensúlyozott legyen, ne essen pánikba attól, hogy 5 percre magára hagyjuk, akkor így kell eljárnunk. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy ő egy kutya és nem egy kisgyerek.

Az egyik igen kardinális kérdés egy kis kutya érkezésénél, hogy mikor lesz szobatiszta.  Hát ez bizony türelmet igényel. A legegyszerűbb, ha megmutatjuk a kutyusunknak, hogy mindig lesz lehetősége elvégezni a dolgát kint a szabadban, ezért kezdetben 1-2 óránként vigyük ki, ez később fokozatosan csökkenthetjük. Ha a lakásban végzi el a dolgot, soha ne szidjuk meg, ne nyomjuk bele az orrát, helyette határozottan tessékeljük ki, jelezve, hogy ennek kint van a helye. Minden alkalommal, amikor a szabadban végzi el a dolgát, nagyon dicsérjük meg, simogatással és jutalomfalattal is. Néhány hét, esetleg 1-2 hónap szükséges lesz hozzá, hogy teljesen szobatiszta legyen, de 8-9 hónaposan is előfordulhat a lakásban „baleset”.

Kölyökkutya, de sokszor felnőtt kutya esetében a „legidegesítőbb” szokásuknak a felugrálást tartjuk. Erről nagyon gyorsan le lehet őket szoktatni, méghozzá egy nagyon egyszerű módszerrel. Ez a figyelmen kívül hagyás. Ha a kutyusunk elkezd ránk ugrálni, fordítsunk neki hátat és egyszerűen ne vegyünk róla tudomást. Ne szóljunk hozzá, ne szidjuk meg, de még csak ne is nézzünk rá. Ha lenyugszik, és szépen leül vagy csak áll mellettünk, pár másodperc után megsimogathatjuk, megdicsérhetjük. Ha újra kezdi az ugrálást, újra figyelmen kívül hagyjuk. Mivel a kutya társas lény, nehezen viseli, ha kirekesztettnek érzi magát, ezért nagyon gyorsan rájön mit is kell tennie. Ez szintén egy olyan módszer ahol szidás és büntetés nélkül vezetjük rá a kutyát a megoldásra, hagyjuk, hogy ő jöjjön rá.

A kutya nagyon okos és tanulékony, kölyökkorban igazán fogékony mindenre. Ha következetesek vagyunk vele, türelmesek és szánunk rá időt, nagyon hamar egy igazán jól nevelt és kiegyensúlyozott kutyust tudhatunk a családban, és biztosak lehetünk benne, hogy minden gazdi tőlünk kér majd tanácsot a saját kutyusuk nevelésében.

Ahogy a cikk elején is írtam, nem csak a kutyusnak, hanem a gazdinak is nagyon sok tanulni valója van, de ha a kezdeti nehézségeken túl vagyunk, a világ legjobb és legkiegyensúlyozottabb barátját tudhatjuk magunk mellett.

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor iratkozz fel heti hírlevelünkre, vagy kövess minket a Kutyaélet – Angyalok négy lábon oldalán, vagy a facebookon.