Farkas kutyává válása

Azzal minden kutyás tisztában van, hogy a farkas és a kutya genetikailag nem sokban különbözik egymástól.

Ha elfogadjuk a fenti elméletet, akkor felmerül a kérdés: hogyan lehet, hogy nem jelentenek ránk veszélyt, sőt a kutya az ember legjobb barátja?

Azt, hogy a farkast az ember pontosan hogyan szelídítette meg talán soha nem fogjuk megtudni. Több álláspont, több elmélet létezik, melyek külön-külön és egymást kiegészítve is megállhatják a helyüket.

Egy elmélet szerint az ember vadászott, gyűjtögetett. Az általa el nem fogyasztott étel nagyon vonzó volt a farkas számára, hiszen különösebb energia felhasználás nélkül jutott élelemhez. Így ösztönösen követte az embert. A másik magyarázat szerint az ember farkas kölyköket „lopott” a farkas falkától, majd ezeket felnevelte és a legkezelhetőbb egyedeket megtartotta. A farkas jó szolgálatot tett a család védelmezőjeként, segített a vadászatban (a farkas által elejtett zsákmány egy részét az ember saját maga hasznosítására elkobozhatta), valamint bundája az embert melegen tartotta, arról nem is beszélve, hogy esetleg táplálékforrást is jelentett az akkori ember számára.

Talán a két elmélet egyben mutatja meg igazán, hogy hogyan is kezdődhetett az ember és a farkas közös története. Az azonban vitathatatlan, hogy talán a kutya az egyetlen olyan domesztikált társa az embernek, amely akár az életét is adná a gazdájáért.

Új kutatások azt mutatják, hogy a kutya génjeiben kódolva van, hogy keressék a társaságunkat, illetve hogy az emberi családot tekintsék saját családjuknak, falkájuknak.

A Scientific Reports folyóiratban megjelent leírás szerint laboratóriumban nevelt beagle fajtájú kutyákat állítottak különböző feladatok elé. Az egyik feladat lényege az volt, hogy egy edény alatt „elrejtett” jutalomfalathoz kellett hozzájutniuk. Ez nem minden esetben sikerült, akármennyire igyekeztek, így a feladatot feladva az ember segítségét kérték.

Hasonló programot indított Az ELTE Etológia Tanszéke is, mely rengeteg olyan eredményt hozott, amire a kutyák viselkedésével régóta foglalkozó kutatók nem is számítottak volna. A farkas-kutya összehasonlítás eredményeit a filmben ismerteti: Csányi Vilmos professzor és Dr. Miklósi Ádám.

A program elején néhány farkaskölyköt az ELTE hallgatói örökbe fogadtak, majd a falkától elválasztva, szabályok, korlátok felállítása nélkül neveltek fel. A film alatt érdekes látni, hogy a kezdeti hasonlóságok ellenére, milyen gyorsan és éles vonalban válik szét a kutya és a farkas viselkedése. A farkas önálló, merész, érdeklődő, nem igényli az ember jelenlétét, nem kér segítséget. A filmben is látható teszt jól példázza önállóságukat. Rendelkezésre áll két edény, az egyik edény alatt jutalomfalat van elrejtve. A nevelőgazda kézmozdulattal mutatja meg, hogy az étel mely edény alatt található. A kutyák nagy %-ban hagyatkoztak az emberi kéz segítségére, míg a farkaskölykök látszólag nem foglalkoztak ezzel. Nem az ember által adott jel, inkább az étel lehetséges helye foglalkoztatta őket. Egy másik nagyon hasonló teszt során a kutatok egy ketrecbe ételt helyeztek, mely első esetben mind a kutya, mind a farkas számára könnyen elérhető módon volt elhelyezve. Később, mikor a falat már nem volt ennyire könnyen elérhető, a kutya szinte azonnal a gazdája segítségét kérte, míg a farkas önerőből, saját kútfőből próbálta megoldani a helyzetet.  

A program során világossá vált a kutya szociális intelligenciája igen fejlett, vagyis, hogy nagyon jól kiismeri magát az emberi közösségben. A több 10.000 éves háziasítás során egy olyan társat kaptunk, mely hajlandó alávetni magát szabályoknak, a közösség által kialakított rendnek. Az embert tekinti családjának, alkalmazkodik hozzá, sőt keresi és igényli a társaságát.

A videót az alábbi linkre kattintva tudjátok megtekinteni:

http://film.indavideo.hu/video/f_farkaslesen

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor iratkozz fel heti hírlevelünkre, vagy kövess minket a Kutyaélet – Angyalok négy lábon oldalán, vagy a facebookon.